Kétszer is csődbe ment, és az utolsó öt meccsét elbukta, mégis továbbjutó helyen zárt a BL-ben a háromszoros győztes Vipers
A román Rapid Bukarest örülhet, amely a norvég csapat helyett jutott tovább.
A román Rapid Bukarest örülhet, amely a norvég csapat helyett jutott tovább.
A sorozat tavalyi ezüstérmesének irányítását veszi át nyártól a szlovákiai magyar kézilabdatréner.
Tárgyalt Hlavaty Tamás és a Mosonmagyaróvár, de nem egyeztek meg. A szlovákiai magyar szakember BL-ben szereplő klubhoz szerződne.
Nem menekülhetett a végzete elől a háromszoros Bajnokok Ligája-győztes Vipers Kristiansand.
Helyik befektetők egy csoportja igyekszik megmenteni a közelmúlt legsikeresebb női kézilabdacsapatát.
Szombaton még Bajnokok Ligája-meccset játszott az elmúlt évek legsikeresebb női kézilabdacsapata.
A Ferencváros először szerepelt a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében, s rögtön fináléba jutott. A címvédőt azonban nem tudta legyőzni.
Története első fináléját simán nyerte a norvég csapat.
Sorozatban harmadik, történetének ötödik Bajnokok Ligája-győzelméért harcolhat vasárnap a Győri Audi ETO KC. Görbicz Anitáék a budapesti négyes döntő első napján a norvég újoncot, a Vipers Kristiansandot győzték le a fináléba jutásért.
Kovacsics Anikóék nyolc góllal kaptak ki a norvég Vipers Kristiansand otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó, hatodik fordulójában.
Elek Gábor egyelőre nem tud örülni az ezüstéremnek, de nagyon büszke a csapatára.
A szinte végig három-öt gólos hátrányban játszó Győri Audi ETO KC előtt az utolsó harminc másodpercben még ott volt a lehetőség, hogy hosszabbításra mentse a női kézilabda BL négyes döntőjének első mérkőzését a norvég Vipers Kristiansand ellen, de nem járt sikerrel. Idén biztosan nem lesz meg a hatodik kupagyőzelem.